Csillagász kölcsönző

Évről évre egy több megkeresést kapunk könyvtáraktől, helyi kultúrprogramok szervezőitől vagy éppen vendéglátóhelyek tulajdonosaitól, akik maguk is szívesen adnának helyet a Csillagok Alatt programsorozatba illeszkedő eseménynek, de nincs aki a bemutatót megtartaná. Ebből a célból az idei kampányunk egy új elemmel bővül: az alábbi egyesületek és amatőrcsillagászok a jelentkezésük során jelezték felénk, hogy szívesen vállalnának extra bemutatókat lakóhelyük 10-30-50 km sugarú körzetében.

Amennyiben tehát szeretnél Te is programot szervezni, és ehhez keresel csillagászt, írj nekünk az egyhetacsillagokalatt@gmail.com email cmíre, és mi segítünk felvenni a kapcsolatot a megfelelő szakemberrel. 

    Fontos, hogy ebben a partneri viszonyban mi csak közvetítői feladatot tudunk vállalni, a lebonyolítást és az esetleges anyagi részleteket (útiköltség, tiszteletdíj) az adott csillagásszal kell leegyeztetnetek.

    Elérhető bemutató csillagászok:
    • Mira Csillagászati Egyesület
      Nagymágocs, 30 km-es körzet
      előadás, távcsöves bemutató
    • GÖNCÖLSZEKÉR Csillagászati Szakkör
      Gyöngyöstarján, 30 km-es körzet
      előadás, távcsöves bemutató
    • SkyGrót
      Zalaszentgrót, 50 km-es körzet
      távcsöves bemutató, naptávcsövezés
    • Magyar Napfizikai Alapítvány
      akár az ország egész területén (elsősorban oktatási intézményekben)
      naptávcsövezés, előadás
    • Magyar Csillagászati Egyesület Dabasi Csoport
      Dabas 50 km-es körzetében
      előadás, távcsöves bemutató
    • Magyar Csillagászati Egyesület Bácskai Csoport
      Baja 50 km-es körzetében
      mobil planetáriumozás, előadás, távcsöves bemutató
    • Lakatos Csaba amatőrcsillagász
      Dombóvár 15 km-es körzetében
      távcsöves bemutató
    • Sándor Tamás amatőrcsillagász
      Akár az egész országban és a Felvidék területéna
      előadás, távcsöves bemutató
    •  Nagy Ágoston amatőrcsillagász
      Vác 50 km-es körzetében
      távcsöves bemutató
    • Prodán Marin amatőrcsillagász
      Réde 20 km-es körzetében
      távcsöves bemutató
    • Ábrahám Csaba amatőrcsillagász
      Győr 30 km-es körzetében
      előadás, távcsöves bemutató
    • Draco Csillagászati Szakkör, Bóly
      Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyék déli része
      távcsöves bemutató, naptávcsövezés
    • Magyar Csillagászati Egyesület Csillagtanya
      Lovasberény 30 km-es körzetében
      távcsöves bemutató